tartalom|| következô

Bevezetõ

Nemrég ünnepeltük a világ elsõ nem mechanikus számítógépének, az ENIAC-nak az 50 évvel ezelõtti születését, és azokban a napokban lehetett olvasni az iNteRNeTTo címû elektronikus újságban, hogy egy amerikai egyetem tanulói elkészítették a több szobát elfoglaló akkori gép mai mását egy ujjpercnyi chipbe tömörítve. Logikai felépítésükben nincs különbség. Ugyanazt tudják.
A számítástechnika hatalmas léptekkel fejlõdik, és ebben a fejlõdésben fontos tényezõ volt a hálózatok megjelenése. A hálózatok megjelenésével az információáramlás gyorsabb lett. Egy elektronikus postaládában hosszabb üzenet hagyható, mint egy üzenetrögzítõn és egyszerre több postaládába is elküldhetem ugyanazt az üzenetet, sõt olyan hirdetõoszlopokra is kirakhatom, melyek felületét sokan olvashatják.
A haladást az is segítheti, hogy a világ két különbözõ pontján felfedezett dolgok hamar és széles körben nyilvánosságra kerülhetnek, és ha kiegészítik egymást, azonnal tovább lehet lépni. A források megoszthatók, hiszen a hálózatba kötött gépeken csak azt kell biztosítani, hogy elérjék a hálózatot, és nem kell ugyanazt a szoftverkörnyezetet minden gépre feltenni, ami sokszor nagy hardver igényeket is támaszt. A megtakarított pénz átcsoportosítható más terület fejlesztésére.
A lokális hálózatok kialakulása felgyorsította az információáramlást egy-egy szûkebb területen, de ezeknek a csomópontoknak az összekötése jelentette az igazi fordulatot.
A hazai helyzetet elemezve megjelenik a minden téren meglévõ pénzhiány fogalma és ténye. A helyzet évtizedek óta ismerõs. A tudományos szférában megjelennek, kifejlõdnek alapos tudással rendelkezõ szakemberek, akik megmaradnak magyarnak ugyan, de mégis külhonban kamatoztatják tudásukat. Ugyanakkor az is igaz, hogy számtalan olyan szakember él Magyarországon is, akik a mostoha körülmények között is tudásuk legjavával szolgálják a haladást.
A második világháború éveiben és az azt követõ években is sok magyar járult hozzá munkájával a számítástechnika fejlõdéséhez. Az elsõk között kell megemlítenünk Neumann Jánost, aki a II. Világháború végét már az Egyesült Államokban érte meg. Elsõként õ fogalmazott meg olyan elveket a számítógépek felépítését és mûködését illetõen, mely elvek alapján a ma számítógépei is mûködnek, és nevezik õket Neumann-elvû számítógépeknek. 54 éves korában, 1957 február 8-án halt meg Washingtonban. Jóval halála után többen vallják azt, hogy a jelen kor technikai lehetõségei már sokkal többet megengednek, mint amit kihasználunk, ezért kár, hogy nincs egy Neumann János, aki utat mutatna a jövõt illetõen ezen lehetõségek felhasználására. Neumann Jánosról bõvebben a következõ címeken olvashatunk (igen megható mindkettõ!):
http://aleph0.clarku.edu/~djoyce/mathhist/vonneumann.html (angolul)
http://www.njszt.iif.hu/neumann3.html (magyarul)
Az Internettel kapcsolatban is felbukkannak magyar nevek itthon és a nagyvilágban, de mielõtt rátérnénk a magyarországi hõskor áttekintésére, nézzük meg az igazi gyökereket.
tartalom|| következô