roland barthes

garbo arca

Garbo a mozi történetének még ahhoz a pillanatához tartozik, amikor az emberi arc megörökítése még eksztázisba ejtette a közönséget, amikor a nézô a szó szoros értelmében elragadtatásba esett az emberi arc látványától, mint valami bájitaltól, amikor az arc a húsnak azt az abszolút állapotát jelentette, amelyet sem megragadni, sem elutasítani nem lehetett. Néhány évvel korábban Valentino arca váltott ki öngyilkosságot Garbo arca a lovagi szerelemnek ugyanezt a vonását viseli magán, a hús a kárhozat misztikus érzését kelti.

Ez voltaképpen egy csodálatos arc-tárgy. A Christina királynô címû filmben, melyet az elmúlt néhány évben ismét mûsorra tûztek Párizsban, Garbo sminkje egy álarc hófehér tömörségét idézi: nem kifestett arc, hanem gipszbe öntött, melyet nem az arcvonások, hanem a felület színe formál. E roppant hófehérség közepette, mely egyszerre törékeny és áthatolhatatlan, a szemek, feketén, mint idegen, lágy hús, de a legkevésbé sem kifejezôen, két alig remegô seb. Különös szépsége ellenére ez az arc amely nem megrajzolt, hanem valami lágy és omlós anyagból megformázott, amitôl egyszerre tökéletes és tûnékeny , Charlie Chaplin lisztfehér arcára emlékeztet, szemének sötét vegetációjára, totemszerû arckifejezésére.