aleister crowley

az alchímia mûvészete

Ha a MASTER THERION csak annyit ér el ezzel a könyvvel, hogy demonstrálja a természet kontinuitását és a Törvény változatlanságát, már úgy érezheti, munkája nem volt hiábavaló. A könyv harmadik részének eredeti tervében nem szándékozott az alchímiára hivatkozni. Valahogyan nyilvánvalónak tûnt, hogy a téma tökéletesen idegen a szokványos Mágiától, mind tárgyában, mind módszerében. A következô leírás célja kifejteni az alchímiát mint ennek a témának egy ágazatát és kimutatni, hogy az alchímia az egész vállalkozás csupán egy partikuláris esetének tekinthetô csupán azokban az értékekben különbözik az evokatorikus és a talizmánokat használó Mágiától, amelyeket az ismeretlen mennyiségek jelölnek a pantomorfikus kiegyenlítésben.

Semmi szükség arra, hogy szisztematikus kísérletet tegyünk a Hermetikus értekezések nyelvezetének megfejtésére. Nem kell történelmi leírásba bocsátkoznunk. Legyen elegendô annyit mondani, hogy az alchímia szó arab kifejezés, az al névelôbôl és a khemi melléknévbôl tevôdik össze, amely azt jelenti: Egyiptomból való. Durva fordításban az egyiptomi dolog. Mohamedán nyelvészek hagyományosan úgy tartották, hogy az alchímia mûvészete az egyiptomi tudományból fejlôdött ki, mely Mózes, Platón és Pythagórasz büszkesége volt és egyben megvilágosodásuk forrása. A modern kutatás (a profán tudósok) mindmáig nem foglalt állást arra nézve, hogy az alchímiáról szóló szövegeket a misztikus, mágikus, orvosi vagy a kémiával foglalkozó értekezésekhez kell-e sorolnunk. A legelfogadhatóbb vélemény szerint mindezek az alchímia területére tartoztak, természetesen különbözô mértékben. Hermész egyszerre a bölcsesség, a thaumaturgia, a gyógyítás és a fizikai tudományok istene. Mindezek következésképpen a hermetikus elnevezést viselik. Kétségbevonhatatlan, hogy olyan szerzôk, mint Fludd, a spirituális tökéletességet célozták meg. Éppoly bizonyos, hogy Edward Kelly elsôsorban a mágus szemszögébôl írta mûveit; hogy Paracelsus mindenek elôtt a betegségek gyógyításának és az élet meghosszabbításának szentelte magát, jóllehet a modern tudomány szemszögébôl az ópium, a cink és a hidrogén felfedezése volt legfôbb érdeme; így aztán kémikusként tartjuk számon éppúgy, ahogy Van Helmont-ot, akit a gázokról alkotott teóriája miatt azon a ritka géniuszok közé sorolunk, akik alapvetô fontosságú ismeretekkel gazdagították az emberi tudás tárházát.

Az Alchímia irodalma roppant gazdag. Gyakorlatilag teljesen vagy részben érthetetlen. Az Alchímiáról szóló értekezések a zsidók Asch Metzareph-étôl a The Chariot of Antimony-ig szándékosan hieratikus szójátékokba vannak ágyazva. Egyaránt ki voltak téve egyházi üldözésnek és az erô titkai profanizálásának. Még jobban megnehíziti a dolgot számunkra, hogy ez arra késztette a szerzôket, hogy szándékosan félrevezetô állításokat szôjenek a szövegekbe, hogy minél jobban megtévesszék a misztériumba érdemtelenül betolakodókat.

Nem szándékozzuk megvitatni a jelenlegi folyamatokat. A legtöbb olvasó tudni fogja, hogy az alchímia legfôbb célja a bölcsek kövének megtalálása volt, a fémek medicinájának és különbözô tinktúrák és elixírek készítése, különösen olyanoké, amelyek gyógyító hatással bírnak, meghosszabbítják az életet, megnövelik az emberi képességeket, minden tekintetben tökéletesebbé teszik az emberi természetet, varázserôt adnak és értékes formává alakítják az anyagi szubsztanciát, különösen a fémeket.

A dolgot még inkább nehezíti, hogy a szerzôk többsége lelkiismeretlen sarlatán volt. Nem ismerve a mûvészet elsô elemeit, szégyentelenül plagizáltak és tisztességtelenül szerzett javak gyümölcseit élvezték. Kihasználták az általános tudatlanságot és a misztérium konvencióját éppúgy, ahogy modern követôik teszik az okkult tudományokkal.

Mindezek ellenére azonban egy dolog egészen világos: valamennyi komoly szerzô bár úgy tûnik eltérô dolgokról beszélnek, olyannyira, hogy a modern analitikus kutatás számára lehetetlennek bizonyult feltárni egyetlen folyamat igazi természetét is megegyezett abban az alapvetô teóriában, amelyen az alchímia gyakorlata alapult. Elsô látásra olybá tûnik, mintha két alchímistát sem találhatnánk, aki egyetértett volna a Mû Prima Materiájának természetét illetôen. Érthetetlen szimbólumok tömkelege szolgál leírásul. Semmi okunk azonban azt feltételezni, hogy ugyanarról a dologról beszéltek. Ugyanez vonatkozik minden reagensre és minden folyamatra, nem kevésbé a végsô produktumra vagy produktumokra.

Mégis, túl ezen különbözôségen, felsejlik egy homályos azonosság. Minden szerzô egy természetbôl vett szubsztanciával kezdi, amely csaknem mindenhol megtalálható és amelyet nagy általánosságban értéktelennek tartanak. Az alchímistának minden esetben ezt az anyagot kell vennie és alávetnie mûveletek egész sorának. Ezen mûveletek végrehajtásának eredményeképpen létrejön a produktum. Ez a produktum, nevezzék akárhogy is, mindig egy olyan szubsztancia, amely az eredeti Prima Materia igazságát vagy tökéletességét reprezentálja; és melynek tulajdonságai mindig élôlényre mutatnak, sohasem élettelen dologra. Egyszóval az alchímistának egy halott dologból kell kiindulnia, tisztátalanból, értéktelenbôl és erôtlenbôl, és átalakítania azt egy élô dologgá, amely így már felbecsülhetetlen értékkel rendelkezik, thaumaturgikus.

Az olvasó bizonyára meglepôen hasonlónak fogja mindezt találni ahhoz, amit a Mágia folyamatáról mondtunk. A mi definiciónk szerint tehát mi a beavatás? A Prima Materia egy ember, vagyis romlandó parazita, a Föld kérgének szülötte, a pillanat töredékéig izgatottan csúszik-mászik, aztán végül visszatér a porba, ahonnan vétetett. A beavatás folyamata során a beavatandót megtisztítjuk tisztátalanságától, és igazi énjében megkeressük azt a halhatatlan intelligenciát, amely számára az anyag nem más mint a manifesztáció eszköze. A beavatott örökké individuum; kimondhatatlan, elpusztíthatatlan, tökéletes védettséggel bír. Határtalan bölcsességgel rendelkezik, és határtalan erôvel. Ez a megfelelés megegyezik a talizmánéval. A Mágus vesz egy ideát, megtisztítja, felfokozza lelke inspirációjának segítségével, ez már nem csak írás a báránybôrön, hanem az igazság szava, elpusztíthatatlan, hatalmával gyôzedelmeskedik jelentésének szférájában. Egy szellem megidézése lényegében pontosan ugyanez. Az ördögûzô olyan természetû halott anyagi szubsztanciát használ fel, amely rokon a megidézendô lénnyel. Megszüntet minden tisztátalanságot, megakadályoz minden zavart és életet lehel a finom szubsztanciába, amelyet így készített lelke desztillációjával.

Még egyszer, semmi feltétlenül "mágikus" nincs ebben. Rembrandt Van Ryn sokfajta ércet és egyéb durva tárgyat használt. Ezekben megszüntette a tisztátalanságot és felszentelte ôket munkájához, vásznak, ecsetek és színek elôkészítésével. Ezután arra kényszerítette ezeket, hogy vegyék lelke bélyegét; a földnek ezen értéktelen, haszontalan teremtményeibôl az igazság és a szépség életteli és erôs lényét alkotta meg. Valójában mindenki számára, aki eljutott a természet világos megértéséhez, meglepô volna, ha ezeknek a formuláknak a lényege különbözôséget mutatna. A természet törvényei egyformán vonatkoznak minden lehetséges körülmény esetében.

Most abban a helyzetben vagyunk, hogy megértsük mi az alchímia. Akár tovább is mehetünk, és azt is modhatjuk, hogyha soha nem is hallottunk volna az alchímiáról, akkor is tudnánk, mi az.

Ki kell hangsúlyoznunk azt a tényt, hogy a végsô produktum minden esetben egy élô dolog. A modern kutatás nagy botrányköve volt, hogy az alchímisták megállapításait nem lehet kimagyarázni. Kémiai szempontból à priori lehetlennek látszott ólomból aranyat csinálni. Az elemek periodicitásának újabbkeletû felfedezése valószínûsitette, legalábbis teoretikusan, hogy a látszólag állandó elemek egyetlen elemnek a modifikációi. A szerves kémia metatéziseivel és szintéziseivel, melyek azon a koncepción alapulnak, hogy molekulák geometrikus struktúrák egy olyan gyakorlatot mutatnak, amely ezt a teóriát testesíti meg; a rádium tulajdonságai pedig végképp megfutamították a Vén Ôrt, kinek erôdje felett az elemek heterogenitásának zászlaja lobogott. Az evolúció doktrinái összebékítették az anyag alchímikus és monisztikus teóriáját az életrôl vallott felfogással; az állati és növényi birodalom közötti fal leomlása azt a falat rázta meg, amely az ásványitól választotta el ôket.

Az idô másik hatása: összezsugorítja a banalitás szféráját. (A banalitás a szó szoros értelmében kortársi kategória.) Ami egykor banális volt, az az idô múlásával fantasztikussá válhat.

Jóllehet a tapasztalt kémikus esetleg elismerheti az ólom átalakíthatóságát arannyá, mégsem képzelhette el az aranyat másképpen, mint fémként, mely a természet ugyanazon rendjébôl való, mint az ólom, amelybôl elôállították. Hogy ez az arany önmegsokszorozó képességgel rendelkezzék, vagy hogy fermentumként viselkedjék más anyagokkal szemben, olyan abszurd feltételezésnek tûnt, hogy a kémikus kötelességének érezte levonni a következtetést, hogy az alchímisták esetében, akik ilyen tulajdonságokat tulajdonítottak az általuk elôállított Aranynak, végeredményben nem is Kémiáról van szó, hanem valamiféle spirituális mûveletrôl, melynek szentsége olyan szimbolikus elkendôzést követel, mint a laboratóriumi nyelv cryptografikus használata.

A MASTER THERION bízik abban, hogy a Mágia mûvészetének egyetlen formulára történô redukálása megvilágítja és igazolja majd az Alchímiát, míg a kémiát kiterjeszti a változás minden fajtájára.

Fennáll egy nyilvánvaló körülmény, mely korlátokat szab tervezett mûködésünknek. Arról a körülményrôl van szó, mely ahogyan bármely Mû formulája az Igazságnak bármely Prima Matériából való kivonását és láthatóvá tételét eredményezi, a Kô vagy az Elixír, melyet munkánk eredményeképpen nyerünk, az a tiszta és tökéletes individuum lesz, és nem más, mely már eredetileg is benne volt a választott anyagban. A legrátermettebb kertész sem tud liliomot csinálni a vadrózsából a rózsái rózsák maradnak, nemesítse ôket bárhogyan is.

Mindez nem mond ellent elôzô tézisünknek minden anyag végsô egységérôl. Tény, hogy Hobbs és Nobbs mindketten a Pléroma modifikációi. Mindketten eltûnnek a Pléromában, amikor elérik Samadhit. De nem felcserélhetôk annyiban, hogy mindketten individuális modifikációk a született Hobbs éppúgy nem a született Nobbs, ahogy Hobbs, a rôfös nem Nobbs, a szegárus. Az, hogy elô tudunk állítani anilin festéket, még nem jelenti azt, hogy az eredeti anilint is mellôzhetjük, és cukrot használhatunk helyette. Az Alchímisták tehát azt mondták: "Ha aranyat akarsz csinálni, végy aranyat" mûvészetük abban állt, hogy minden anyagot a saját természete szerinti tökéletességre vigyenek.

Nem kétséges, hogy a folyamatnak ebbe a részébe az esszencia kivonása a Prima Matériából a Hyle homogenitásába is beletartozott, ahogy a beavatásban is szükséges az individuum megsemmisülése a Lét Személytelen Végtelenségében, hogy mint Önmaga Igazságának kevésbé zavaros és deformált Eidolonja szülessen újjá. Ez a biztosítéka idegen elemektôl való fertôzetlenségének. Az Elixírnek a "keletkezô" anyag aktivitásával kell rendelkeznie, éppúgy, ahogy a "keletkezô" hidrogén vegyületet alkot az arzénnal (Marsh kísérletében), amikor a gáz eredeti formája semleges. Úgyszintén, az oxigén összevegyítve nátriummal, vagy nitrogént hozzáadva, nem fog éghetô anyagokat megtámadni a tiszta gáz hevességével.

Úgy foglalhatnánk ezt a tézist össze, hogy az Alchímia annyi lehetséges mûveletet foglal magába, ahány eredeti gondolat rejlik a természetben.

Az alchímia az Akarat manifesztációjának megfelelô anyagi bázis kiválasztásában hasonlít az evokációhoz; de abban különbözik tôle, hogy nem von be megszemélyesítést vagy más síkokat. Közeli párhuzam vonható közte és a Beavatás között; minthogy a produktum effektív összetevôje saját természetének, lényegébôl való és benne rejlô; a Mû szintúgy elszigeteli a növekedéstôl.

Mármost, miként a Beavatandó a Beavatás Küszöbén úgy érzi megrohanják a régi "komplexusok", és felszínre kerülésük gyötrelmet okoz neki, kétségbeesett ellenállása, hogy távoltartsa ezeket olyan megpróbáltatásokat ró rá, melynek hatására (maga és mások számára is) olybá tûnik, mintha nemes és ôszinte emberbôl egyszerre "gazemberré" válna; a Prima Matéria úgyanígy feketedik be és indul oszlásnak, amikor az alchímista részeire bontja a tisztátalanság coagulációit.

A tanítvány kifejtheti magának az ebben rejlô különbözô analógiákat, és felfedezheti a "Fekete Sárkányt", a "Zöld Oroszlánt", a "Lunáris Vizet", a "Holló Fejét" és így tovább. A fenti utalások elégségesnek kell, hogy bizonyuljanak mindenkinek, aki rátermettnek érzi magát az Alchímia Kutatására.

Az Alchímia klasszikus problémáit figyelembevéve, a Fémek Medicínája egy olyan szubsztancia quintesszenciája kell, hogy legyen, amely a struktúra (vagy a vibráció mértékének) meghatározására szolgál, amely a jellegzetes fémes tulajdonságokban nyilvánul meg. Egyáltalán nem kell azonban ennek valamely kémiai szubsztanciának lennie a szó szoros értelmében.

Az Életelixír ugyanígy egy élô organizmusból kell, hogy legyen, amely képes a növekedésre, a környezetével szemben ; és olyan természetûnek kell lennie, amelynek "Igaz Akarata" saját szolgálatába állítja a környezetét, mint saját kifejezôdését, az emberi élet fizikai világában.

Az Univerzális Medicína olyan bonyolult Menstruum lesz, amely képes behatolni minden anyagba és átalakítani azt saját természetének megfelelôen, mindemellett olyan páratlanul tiszta, amely tökéletesen megfelel az Alchímista Akaratának. A szubsztancia megfelelôen elôkészítve bármilyen fizikailag lehetséges változásra képes a felhasznált tárgy tehetetlenségének korlátain belül.

Végül azt a megfigyelést tehetjük az Anyag-Mozgás ilyen kifinomult formáit vizsgálva, hogy nem elég túljutni a Pons Asinorum intellektuális tudásán.

A MASTER THERION hosszú évek óta birtokában van ezen Erôk teóriájának; ami ellenben a gyakorlatot illeti, még csak útban van a tökéletesség felé. Az elôkészület hatékonysága sem minden; megfontoltnak kell lenni a kivitelezésben és ügyesnek az irányításban. Ô nem tesz véletlen csodákat, tudására és szakértelmére támaszkodik a természet törvényeivel összhangban.

fordította: Réna Moirain és Oliver Haddo